Hogyan NE üzleteljen?

Mitől tisztességes a verseny?

Érthetően a kartellekről.

A következő interjút dr. Bordács Bálint versenyjogi szakértővel készítettük az ártatlannak tűnő, ám valójában jogellenes piaci viselkedés témájában. Az ember többször találkozhat a ‘kartell’ szóval a mindennapokban. Valójában mit is jelent ez? Hogyan érinthet ez egy vállalkozót és milyen jogi következményei vannak? Kiderül cikkünkből!

2020.06.26.

A kartell szót szinte mindenki hallotta már, de talán nem mindenki számára egyértelmű a jelentése. Mi az a kartell?

Ha kartellről beszélünk, mindig egy, vállalatok közötti (jogellenes) összejátszásról van szó. Ennek tipikus példája amikor konkurens cégek egymással olyan írásbeli vagy szóbeli megállapodást kötnek, amelynek célja az egymás közti verseny korlátozása. A kartellek ezt jellemzően az árak közös meghatározásával, a piac felosztásával, vagy az egyes cégek által értékesített mennyiségek egyeztetésével érik el. Például, ha több nagy gyümölcstermelő megállapodik abban, hogy meghatározott áron kínálják a terméküket, vagy felosztják, hogy ki hol árul (és ott a többiek nem), az máris kartell. 

Tehát a kartell mindig valami formális, konkrét megállapodás?

A konkrét megállapodások a legegyértelműbb eseteket jelentik, de emellett azonban nem megengedett a piaci magatartás összehangolása sem. Ez az olyan, vállalkozások közötti információcserét jelenti, ahol a jövőbeni piaci magatartást, például a tervezett árakat osztják meg egymással a vállalkozások. De félreértés ne essék: a kartell létrejöttéhez nem feltétlen szükséges egy konkrét megállapodás vagy formális információmegosztás. Kartelltilalom alá eső magatartás lehet egy informális, akár szabadidős találkozás során, a versenytársak képviselői között folytatott beszélgetés is, ha ott bizalmas üzleti információk cserélnek gazdát. Tehát, egy baráti sütögetésen vagy éppen a termálfürdőben folytatott beszélgetés is annak számít, akkor is, ha nem a cégvezető, hanem (akár a vezető tudtán kívül) egy alkalmazott egyeztet. Ugyanígy ügyelni kell, hogy iparági szövetségi találkozókon, szakmai konferenciákon az általános piaci helyzetre, fejleményekre vonatkozó információcsere ne forduljon árakról, piacfelosztásról vagy termelési korlátozásokról szóló egyeztetésbe.

De tulajdonképpen mi a baj a kartellel?

A piac egyik alapszabálya: a hasonló termékeket kínáló vállalkozások versenyeznek egymással. Azt, hogy a fogyasztó végül a cégtől, és ne a konkurenciától vásároljon, általában alacsonyabb árakkal, vagy jobb termékekkel próbálják elérni. Persze az érintett vállalatok könnyen juthatnak arra a meggondolatlan következtetésre, hogy a verseny kiküszöbölésével minden résztvevő magasabb profitot érthetne el. És meg is érkeztünk a kartellek világába. A kartellek pedig maximum az abban résztvevőknek jelentenek előnyt, a vásárlók pénztárcájára, sőt, a társadalom egészére is károsak. Az, hogy ez ne valósulhasson meg mindnyájunk érdeke - hisz végső soron mindenki fogyasztó valamilyen viszonylatban. Ez garantálja, hogy kedvező, de legalábbis tisztességes feltételekkel, megfelelő minőségű termékekhez juthassunk. Éppen ezért súlyos következményekkel kell szembenéznie annak, aki ilyen módon próbál piaci előnyhöz jutni.

Ezek után adja magát a kérdés, mi a következménye annak, ha egy vállalatot kartellozáson érnek?

A kartell nem csak tilos, de büntetendő is, az ilyen típusú megállapodások a teljes Európai Unióban, így Magyarországon is komoly következményekkel járnak. A bírság mértéke az előző évi nettó árbevétel 10 százalékáig terjedhet. A kartellekkel, és a félreérthető beszélgetésekkel azért is érdemes vigyázni, mert a törvény még a kísérletét is bünteti, sőt, azt is, ha egy tevékenységnek ilyen hatása lehet- tehát a büntetéshez még az sem szükséges, hogy megvalósuljon a kartell, vagy ténylegesen kárt okozzon. 

az interjút készítette: dr. Réti Bálint

Ha nem akar lemaradni a legújabb hírekről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Pén

® 2020 Péntech Solutions Kft.

+36 21 201 00 70

[email protected]

Munkatársaink hétköznap 9:00 és 18:00 óra között állnak rendelkezésére.